Milyen volt a barnaságom, nem tudom már.

Az időjárás mondjon le!

Se az oslói tömegmészárlás, se Amy Winehouse halálának,

se a póni harapás szőrével híre nem döbbentett meg annyira,

mint a tüneményes Tündérbogyó bejelentése,

miszerint még a föld színéről is törli bolondos blogját a Jellemkomikát.

Ó, gondoltam ez valami júliusi tréfa lehet csupán, egy ócska vicc,

egy lidérces látomás. Látom, hogy nem látom.

Hiszen hűlt helye. Egy világ omlott össze bennem.

Isten adta tehetséget veszítettünk el.

Úgy tudott írni, mint senki más.

Úgy szerettem olvasni, mint senki mást.

Nincs több olvasnivaló, nincs több napi betevő.

Kész, vége. Belehalok.

és igen, igen

újra itt, újra velük

mert az ismétlésé a tudás

Ó, az anyja!

én már csak tudom

negyed nyolckor kibéreltem magamnak egy talpalatnyi követ

úgy kábé annyira, mint tavaly ilyenkor és az istennek sem mozdultam

nemsokára megérkezett az ismerősöm az ismerősével

majd elmentek az iszonyat jó málnafröccsért is és kőhöz is hozták

kezdésig elnézegettem a körém gyűlt tömeget, hörpöltem a szörpöm

menekülni már nem igen tudtam volna, de nem is nagyon akartam

trécselgettem az ismerősöm ismerősével, aki mellettem cövekelt le

mert az ismerősöm egy újabb ismerősre tett szert, akivel viszont nem

gyáva népnek nincs hazája

pontban nyolckor beindult a gépezet a  Kamikaze báránnyal

azt követte a Cuba Lunatica  és sorban jöttek a jobbnál jobb nóták

olyan elemi erővel szóltak a dalok, hogy a hátam is borsódzott

minden egyes porcikám a színtiszta zene ütemére tombolt

komolyan lehetetlen szavakba önteni azt az érzést

ami végig a hatalmában tartott, ahogy hallgattam Őket

141 perc a befejezetlen mondatból komplett őrület

avagy Tébolyda Quimby módra, felbecsülhetetlen!!

minden másra ott a MasterCard

Köszönöm fiúk!

Egy életem, egy szandálom.

Jó tett helyében, jót hánysz.

Három a magyar igazság, de egy a ráhajtás.

Esni vagy nem esni? Ez itt a kérdés.

Szerintem esni, de már lassan el is állni.

Sőt, kisütni a nap.

Ehhez képest nem lesz ma koncert.

ElQuimbyetlenedtem!

Úgy lézengtem ma, mint a holdkóros macska a forró bádog a tetőn.

Foghatnám arra is, hogy az olykor-olykor kibuggyanó könnycseppjeim

a viharos parti szél következményei, de ez így nem lenne igaz.

Csendben hallgatom a hullámok morajlását és várom, hogy elérjenek az

agyamig és kimossák a minduntalan feltörő gondolataim folyamát.

A boldogságtól sírni tudnék.

17:50

Most már biztosan állíthatom, hogy lesz maga juszt is az enyém.

Csak az enyém!

21:00

Susanna mamája is megmondta mikor  parányi fehér sortomban, fehér trikómban

és fehér tornacipőmben magam mögött becsuktam a kerti kis kaput, hogy soha nem

néztél ki ilyen jól édes lányom, de különben egy tudod mi vagy...

21:15

Úgy fonódtunk egymásba, mint a vitorlások alkotta kék szalag a Balaton vízén...

22:25

...és csak nagyon sokára bomlottunk szét, mintha mindig is együvé tartoztunk

volna.

23:30

Látod kölyök, valóra váltottam az álmod.

Úgy élvezem én a strandot, ottan annyira érdekes...

...dolgok történnek, mint például:

- Maradj nyugton Dávidka egy percig, míg bekenlek.

- Majd ha megszáradtál bemehetsz a vízbe!

- Réka, Tamás gyertek ki!

- Apu, felfújod nekem a bálnámat?

- Nem szabad elvenni, nem a Tied az a homokozó lapát, add vissza szépen.

- Ebéd előtt nincs jégkrém!

- Te Kati, akciós a darált pulyka a Lidl-ben.

- Ó, Marikám hát Pista bácsiék azért nem tudtak lejönni, mert Rózsika néninek

   idegbecsípődése van.

- Rozi baba...átmegyünk a másik strandra Andrisékhoz biciklivel, de ha Anya is jön

  akkor kocsival.

Na, de ezt legalább tízszer üvöltve elismételve az alig a földből kilátszó kétéves

palántának, akit látszólag kibaszottul nem érdekelt ez az egész.

Azt senki nem kérdezte meg, hogy engem érdekel-e.

A végeláthatatlan beszélgetéseinket csendes hallgatások törik meg.

Nap perzselte bőrünket lágyan simogatja a szél.

Kezünkben egy-egy jó könyv. Hozzá jeges kávét szürcsölünk és füstöt eregetünk.

Ez maga a kánaán.

Nekünk a Balaton a Riviéra...tárárárárárá tárárárá

Nem hagyok semmit az utolsó pillanatra, de most mégis így alakult.

Ej, ráérünk arra még...

Majd, ha rámegyünk az autópályára az első lehetőségnél megvesszük.

Minek is evvel ennyire kapkodni, minek is elővételben megváltani.

Na addig kóvályogtunk a nulláson, míg az összes létező benzinkút mellett

elsuhantunk. Hogy hogy nem egyszer csak a hetesen találtuk magunkat.

- A jó fene sem akar megint büntetést fizetni! - kezdtem pánikolva a mondandómat.

Hát én tudom mit tettem tavaly nyáron!

-Mindjárt tudunk venni meglátod, itt lesz rögtön. - nyugtatgatott Susanna.

De nem volt. Index ki, leállósáv, vészvillogó.

- Csinálj úgy, mintha matatnál valami a motorban! - és fülére kapta a telefont.

Én rettentő nagy szakértelemmel vizsgálgattam a nyitott motorház tető alatt, hogy

vajon kevés olaj van benne vagy tán felforrt a hűtővíz és még a fejemet is

csóváltam. Szakadt rólam a víz. Árnyék sehol, a levegő hőmérséklete 50 fok.

Ezalatt sikeres vételi tranzakciót hajtott végre. Tető lecsap, fellélegez, indul.

Egy óra múlva már a parton ültünk.

Legalább már 36 fokos lázban égtem és Te nem ápolsz anyám,

sebtében rettentő nagy pakolászásba kezdtem, mintha nem is csak egy, hanem

legalább három hétre indultam volna. A táskát degeszre tömtem különféle kis

topokkal, sortokkal, szoknyákkal, ruhákkal, kis izékkel - természetesen színben

harmonizálókkal -, hűvösebb napokra is felkészülve

ami ugye szinte teljességgel lehetetlen az időjárás előrejelzés szerint,

de azért sohasem lehet tudni

néhány hosszú ujjú és szárú miegymással kiegészítve.

Papucsok, szandálok, tornacipők tömkelege.

Strandfelszerelés, naptej, napernyő, napkendő.

Nyugszék, nyugágy, nyugsámli, nyugszik!

Holnap lecc gó van!

Napi szintű társalgásaink közepette említést tettem Susannának az éppen időszerű

évi rendes balatoni kiruccanásunkról.

-Jó tedd le, mindjárt visszahívlak. Megkérdezem mikor szabad a nyaraló.

Kisvártatva csörgött a mobilom.

-Hétfőn indulhatunk! - szólt a parancs.

Hú, az iskoláját! Ennek fele sem tréfa.

Gyors munkahelyi egyeztetés, egy kis huzavona, jóváhagyás.

Hurrá, nyaralunk!

Szerintem blogberekesztek egy időre.

vagy végleg, nem tudom...

Milyen jó, hogy nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül.

Komolyan nem gondoltam volna, hogy egyedül nem tudok kinyitni egy önműködő ajtót.

Csúcs!

Nem tudtam kimenni, mert azt hittem, hogy csak akkor nyílik ki, ha befelé tolják

vagy kifelé húzzák, egy azon időben, amikor megnyomja valaki a szerkezetet

és nem gondoltam, hogy anélkül is nyitva van, hogy nekem két helyen kellene

lennem egyszerre.

Pedig még szőke sem vagyok!

Éppen itt az ideje a kovászos uborka eltevésének.

A hozzávalókat körültekintően és gondosan kiválogatjuk a zöldséges standon

kihelyezett ládikából. Válogatni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy

az égen, úgy érdemes. Lehetőleg egyforma hosszúságú és méretű uborkákat

válasszunk. Feltétlenül legyen benne kanyar uborka, mert erre ugyanis roppant

nagy szükség van az esztétikum megőrzése érdekében.

Minekutána sorban az üvegbe helyezgetjük őket, majd lassan közeledünk a

szájához, na itt kellenek ezek. A katonásan álló uborkákra merőlegesen fektetjük rá,

így feltétlenül idomulniuk kell ehhez az ívhez.

Ettől pompásan fest külalakilag az üvegünk.

Természetesen nem szabad kifelejteni az alulra és a tetejére biggyesztett kaprot, a

öt-hat fej négy részbe vágott fokhagymát, melyet közben potyogtatunk bele,

valamint egy jó nagy karéj kenyeret, ami ugyebár a taréj.

Már csak felforralt sós vízzel öntjük nyakon,  lefedjük és kész.

Máris mehet melegebb éghajlatra.

Cselekvő és munkaképtelen vagyok.

Nyugodtan elolvasható az idevágó korábbi passzus

rectangulum

No comment!

Na, akkor engedek az erőszaknak és megpróbálok újra belecsapni a lecsóba.

hú télleg oszt mán azt is össze kéne ütni, nem?

Tököm tudja mi volt  vagy mi van, de semmi kedvem nem volt írogatni.

Már arra is gondoltam, hogy kész, vége, befejezem, többet egy sort se...

Törlöm az egész blogot, két hete felé sem néztem, az aznapi iromány is

publikálatlan maradt. Különben is hagyjatok békén, meg egyébként is haldoklom!

Béke poraimra.

Tegnap, többek unszolására csak rákattintottam és megrökönyödve láttam, hogy

virít a top öt. Ezek szerint nagyobb volt a látogatottságom, mintha leütöttem

volna akár egyetlen betűt is.

Hihetetlen és még a kisujjamat sem kellett mozdítanom érte.

Örülök, hogy szépen feltaláltátok magatokat.

A szükség nagy úr és aki unatkozik az szépen mazsolázni kényszerül a korábbi posztokból.

Nagyon helyes a bőgés oroszlán!

Cserébe én is megígérem, hogy egy kicsit aktívabb leszek.

Áll az alku?

Felcsillanó halvány remény sugarakba kapaszkodva lebegek.

Egyikről a másikra rugaszkodom, de nem tartanak meg engem.

Égből pottyant mese.

Mindig sikerül kiválasztanom azt a bevásárlókocsit,

amelyik sosem abba az irányba megy amerre tolom.

Teljesen felesleges egy érintésből messzemenő következtetéseket levonni

és azt gondolni, mintha ez egyenértékű lenne egy copf húzkodásával.

Pedig tisztára olyan érzésem volt.

Óvodáskori.

Már mennyire tele van a puttonyom a különféle umra, iumra,

riumra végződő latin szavak poszthoz illő keresgélésével.

Lázas nyomozásba kezdtem a szekrényben -sőt annak is mélyén-, a fellelhető nyári

viseletek után, mint Sherlock Holmes. Egy rongyom sincs! - vettem elkeseredetten

tudomásul, de a biztonság kedvéért még egyszer áttologattam a fogason lógó

göncöket balról jobbra, majd jobbról balra és ezt megismételtem vagy háromszor.

A polcon tanyázó szépen összehajtogatott kupacon is akkurátusan végighaladtam,

csak itt ugye fentről lefelé vagy lentről felfelé. Tanácstalanul álldogáltam.

Az idő és a négyökrös szekér meg csak szaladt.

Már régen ott kellene lennem, ahol még nem vagyok.

Az egyik nadrág hosszú volt, a másik rövid, a harmadik bő, a negyedik éppen jó,

de nem azt akartam felvenni. Ekkor áttértem a szoknyákra és megkezdtem a velük

való viaskodást. Az egyik túl világos, a másik túl virágos, a harmadik túl fekete,

a negyedik öreges. Komolyan nevetséges és burleszk filmbe illő volt, amit műveltem.

Mikor sikerült a fekete szoknyát magamra húzni, megkezdtem a felsőkkel történő

párosítást. Ez sem tűnt egyszerű feladatnak. Az egyik túl sötét, a másik túl mintás,

a harmadik túl lenge, a negyedik túl kivágott. A műveletek között ingáztam -nem

kísérletet végeztem, mint Eötvös Lóránd a befagyott Balaton jegén- a szekrény és a

fürdőszobai tükör útvonalon, de legalább tizenötször.

Miután a nagy nehézségek árán kiválasztott kis piros ujjatlan trikót jónak ítéltem,

akkor jöttem rá, hogy ez ebben kinti hőségben remek viselet, no de a légkondicionált

üzletben tuti tüdőgyulladást fogok kapni. Ekkor következtek a kis kabátok, blúzok,

kardigánok. Mindegyikkel volt valami probléma.

Végre megtaláltam a megfelelő darabot a vasalandó kupac tetején.

Hű az iskoláját neki. Még egy nagy rohanás. Simító szerkezet előkap,

bedug, kicsi várás, sebtiben az asztal tetején vasalás, mert az állványt behozni már

végképp nem volt érkezésem. Sőt, már 20 perce távoznom is kellett volna.

Még előkaptam egy magassarkú topánkát, mert mezítláb nem mehettem

és befejeztem a kora reggeli cirkusznak is beillő mutatványomat.

Szép volt hercegnő!