2010.12.25. 12:57
historicum
Egy réges régi reggelen Eleonóra úgy kilencszáznégyben, na jó mondjuk hetvennyolcban különös izgatottság kerített hatalmába, hisz egy csodálatos napra ébredtem. Kezdetét vette a családi készülődés a nagy napra.
Anyám már hajnal óta a konyhában nyüzsgött, amit minden kétséget kizáróan igazolt az onnan áradó frissen sült beigli illata. Ide-oda vágtatott fél délelőtt.
Apám kint a gangon már javában kopácsolt, mint egy jó harkály. A fenyő befaragásával és a talpba történő illesztéssel foglalatoskodott,több kevesebb sikerrel. Aztán bevonszolta a hatalmas fát a nappaliba és a helyére állította.
Ilyenkor szembesültünk annak hiányosságaival, mert nem mindig -most pont erről az évről írok- volt tökéletes a látvány. Szóval, azonkívül hogy majdnem a plafont verdeste! A kőbányai lakásunk jó három méteres belmagassága ezt simán lehetővé tette.
Tehát általában ferdén állt, ez Apám rendkívüli kézügyességét bizonyította. Imitt-amott letöredeztek az ágak, de erről meg már nem Ő tehetett. Alul gyönyörű tömött volt. Felül viszont ritka szép. Na, azt hiszem ekkor bőgtem először el magam aznap. A zokogásra Anyám is beszalad a húsklopfolóval a kezében, mert éppen a két napja a kádban úszkáló hal fejbekólintására készült. Ekkor már ketten nyomtuk neki az itiner. Arra forgasd, nem, nem, a másik irányba, kislányom ne hüppögj már, egy kicsit vissza, most lesz jó!
Aztán végignéztem a leendő ebédünk kivégzését, melyhez a helyszínt a fürdőszoba szolgáltatta.
Na még talán a hálóról, az én szobámról, a spájzról, és a mellékhelységről nem tettem említést, de ezek után már nem is fogok, mert nem szerves részei a karácsonyi készülődésnek talán a spájzot leszámítva.
Már a vízből kiemelni sem volt egyszerű a fickándozó, sikamlós jószágot, de Anyámnak valahogy mégis sikerült legyűrnie. Utána már minden vérben és pikkelyekben úszott. A kopoltyús a végsőkig küzdött, minekutána fej nélkül is remekül csapkodott a megmaradt felével. Ez még él? - robbant ki belőlem a vihogás. Á, dehogy tágas égen andalog! Csak az ideg. - rázkódott Anyám is, majd távozott a konyha irányába. Balra el.
Apám közben a három izzósor kipróbálásán fáradozott, melyből az egyik persze sosem égett és ez mindig ilyenkor derült ki. Haláli nyugalommal nézte végig egyesével az ötvennyolc égő mindegyikét, míg rá nem talált az egyetlen hibás darabra. Szerencsére mindig akadt egy-két pót. Aztán a helyére került a világítás, a nagy nehezen előbányászott csúcsdísz, mert persze a legutolsó dobozban volt, a legalább két kilónyi zselés szaloncukor, a kismillió gömb - azt ne oda tedd, hanem oda, nem látod, hogy lehúzza az ágat, az a dísz nincs jó helyen, le fogjuk verni - a csillagszóró, a girlandok.
Mire a többórás hadművelettel végeztünk már dél is elmúlt. Anyám már a halászlevet és az elmaradhatatlan mákos gubát tálalta. Utána ejtőztünk egy kicsit, néztük az egyetlen tv-csatornát, ami éppen valami izgalmas műsort szolgáltatott. Apám a tavalyi és a tavalyelőtti szépen kisimított csomagolópapirokkal zizgett és lázasan csomagolta az ajándékainkat. Ki ne gyertek! - hangzott az előszoba felől és mi Anyámmal bent a szobában cinkosan összenéztünk. Hisz szegénynek nem volt ideje.
Aztán végre valahára besötétedett. Fényárban úszott a csodaszép karácsonyfa. Alatta már ott pihentek a kibontásra váró gyönyörűen becsomagolt ajándékok. Már alig bírtam magammal az izgatottságtól. Egyrészt, hogy vajon mi lesz az enyémben, mert persze hogy megírtam a Jézuskának, másrészt már nagyon vártam, hogy mielőbb átadhassam az enyémet.
Majd szépen megterítettük az ünnepi asztalt. Utána mindenki puccparádéba vágta magát, de érdekes módon sosem sikerült olyan szépen, mint a filmeken. Persze valahogy kinéztünk az alkalomhoz illően. Nagyestélyiben csak nem lehet halat rántani, de mackóban, fáradtan és olajszagúan sem az asztalhoz ülni! -mondta Anyám. Kétségtelen, nem volt könnyű dolga, de hamarosan Ő is ott illatozott közöttünk.
Akkor hogy is van ez? Netán a hal hűlt ki? A majonézes burgonya legalább nem tudott.
A vacsora elfogyasztása után felhangzott a csengőszó és szépen bemasíroztunk. Meghitten álltunk a fa alatt, énekeltük a Mennyből az angyalt. Utána ki ki átadta illetve átvette a neki szánt csomagot és lázas bontogatásba kezdtünk.
Kislányom, mi van ebben? -kérdezte Anyám, aki nem akarta felnyitni a mértani pontossággal hajtogatott és művészien masnival felcicomázott ajándékát. Sajnálom kinyitni, olyan szépen becsomagoltad! - tette hozzá. Mindenki nagyon elégedetten vizsgálgatta a szerzeményét vagy legalábbis úgy tett.
Közben én is felsikoltottam a meglepetés láttán és a nap folyamán másodszor gördültek le az arcomon a könnycseppek. Csak most nem bánatomban, hanem örömöben peregtek.
Nálunk így telt egy varázslatos karácsony előestéje.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Joanhickson 2010.12.28. 17:40:42
Szilvuplé möngyő · http://szilvorium.blog.hu/ 2010.12.28. 17:57:20
Holnap? Sajtnap!
Utolsó kommentek