Mint derült égből a villám késem, ollóm értek a különféle csapások.Négyszáz.  

  Ég a monitortól mindkét szemem sarka, hibbant emberfajok egerésznek rajta.Meg különben is.Hasznavehetetlen vagyok.  

 Kínlódom, tehát vagyok.Ott, ahol a kurta farkú malac túr.   

  Örömmel jelentem, hogy a részvéttáviratok küldésével még ráértek. Úgy néz ki megmaradok, de azért még hagyok némi kívánnivalót. Testtartásom időnként kérdőjelet formál, de néha felkiáltót. Elég egy rosszul megtervezett mozdulat, ezért óvakodom a…

 Már egy marék gyógyszer tömtem magamba.Jaj nyugalom, nem öngyilkossági szándék vezérelt.akkor inkább majd felmászom a turulra, a f.szt!A kockázatokról és mellékhatásokról már ne isés a háziorvos véleményét se kérem ki.  Fáj minden mozdulat. Persze, tudjuk!Na…

  Ebből is kétféle van: az enyém és a helytelen! Tehát senki ne akarja nekem azt megmagyarázniamiről úgy gondolom, hogy pontosan helyénvalómert a spontán történés sokkalta izgalmasabbmint a percről percre megtervezett forgatókönyvfőleg ha a helyszíni adottságok is…

Szilvuplé möngyő 2010.09.24. 22:02

tergum

  Nyolc óra munka sem volt elegendővalami épkézláb bejegyzés megszüléséheza      vajúdás      még      most     is    tartaz eseménytelenség ugyanis nem közölhetőtúl azon a…

 Ugye, hogy nem kell ezt a falra festeni.na meg inni előre majd a hátára málnaszörpöt a medve bőréreTehát ne szóljál be!    

 Helyes a bőgés, Oroszlán!Az. Meg ide is nekem.és a lebőgés?beigazolódni látszikén szóltam   

Szilvuplé möngyő 2010.09.22. 20:45

monitum

 Muszáj nekem egész nap a gép előtt görnyednem? Hétrét.Görény!

Szilvuplé möngyő 2010.09.21. 19:42

insanum

  Kész szerencse, hogy sort kerítettem arra, amiről nem gondoltam, hogy sorra fog kerülni.  bár egész álló nap máson se járt az eszem   Nyilvánvalóan nem egészen nyilvánvaló, hogy ez a megnyilvánulás mire való. Nyilván ez csak számomra érdekes, ezért ez…

    Meredten álltam előtte és egy darabig csak bámultam. Kétségbeesetten néztek rám és segélykiáltoztak. Nem akartam meghallani. Valahogy nem vitt rá lélek. Összeszámlálhatatlan mozdulat. Már gondolatban is. Még a hátam is borsódzott tőlük. Viszont már nem…

  Vajon még sokáig fog esni? Már víziszonyom van.      

Szilvuplé möngyő 2010.09.16. 22:39

solum

  Érdekes ímél érkezett bele a levelesembe.A barátnőmtől kaptam. Nem Susannának hívják.Egy jó nagy cég utasítását tartalmazza.nem középiskolás fokonAlsótagozatos, de leginkább első osztályos.Már csak a Kedves gyerekek! megszólítás hiányzik.Még szerencse, hogy ez…

  Így hordom haza őket. Ebből egyet kinyitok. És mit eszek?Sósat, sósat, jó ropogósat!És nem perecet.Mondom Kati és a kerek perec!Vagy valami nagyon hasonló.Esetleg hullámos papagáj.Szeretem.     

  Párosan szép az élet! Vagy hármasban? bár a felállás nem teljesen mindegy    

  Semminek nem érek a végére, de még az elején sem tartok.      

 Csodás napra virradtunk, nemdebárnemdeéppen ideje a  hétágra sütésnek főzésnek hisz végre ma van és zene lesz füleimneknem az eső monoton kopogásától zajos délután nyakunkba vettük Susannával a városta legendás Bem rockpartra igyekeztünk a hatba, de ötrehogy…

  Utánam! Most már biztos a Dunának megyek és vízbe...fojtom a bánatom 

 Most komolyan minden hétvégi programot szarrá mos az eső? Ezt ne hagyjuk annyiban!Fogadjuk meg az alábbi hasznos tanácsot:mit tanács? idess! "Ma esti parancs! Esőkabát & gumicsizma FEL C-vitamin & 0.5l pálinka LE és arccal a buliba BE Solymári…

 Képzeljétek el, ma este kezdetét vette a Solymári Búcsú rendezvény. A négy napos esemény nulladik napjánó, Sziget feelinglépett fel őszi turnéjának első állomásaként Zorán A művészúr nem éppen a szívem csücske, de nem kapcsolom ki a rádiótha esetleg…

 Az a baj, hogy nem tudok magammal mit kezdeni.de legalább a hajam szép és nem töredezett vége    

10:00 Tegnap nyúlfarknyi bejegyzés született. Az anya és kicsinye jól vannak.  11:00 Az egyik szemem sír, a másik meg ott van.   12:00 Az óra elütötte a delet. Jaj istenem fel tudsz állni?   13:00 Internettelenné vált a délután. Történéstelenül…

 Már másfél órája ülök itt fülig érő szájjal.valahogy van rá okom

  Megint nem bírok magammal. Megint várok valamire.talán a sült galambraA semmilyennek nem nevezhető csak szex és más semmi, semmire nem jogosít fel.Mit tehetek és mit nem anélkül, hogy ne legyek olyan, amilyen nem akarok.Ma még bírtam, de nem tudom mi lesz holnap és…

süti beállítások módosítása