2010.09.20. 18:18
multiplicandum
Meredten álltam előtte és egy darabig csak bámultam.
Kétségbeesetten néztek rám és segélykiáltoztak.
Nem akartam meghallani. Valahogy nem vitt rá lélek.
Összeszámlálhatatlan mozdulat. Már gondolatban is.
Még a hátam is borsódzott tőlük. Viszont már nem tűrt halasztást.
Nekiláttam.
Levettem a polcról, beletettem a vízbe, elmosogattam,
leöblítettem, kivettem, feltettem a szárítóra őket.
mert ezek annyian voltak, hogy a lehetetlent előbb
A véges kapacitás miatt vészesen fogyott a hely.
Utána odaraktam ahol egy talpalatnyi helyet találtam.
Elfoglalták az összes létező konyhai felületet.
Egy hadseregnyi aprócska biszbasz.
Most már örültök? Szép tiszták lettetek! - förmedtem rájuk.
Szívességet tettem nektek. Mindnyájatoknak, egyenként, külön!
És akkor ezzel nem volt vége.
Ugyanis az a bizonyos polc nem akármilyen ám.
Olyan kis helyes fakkos, de nem akármennyi ám.
Pontosan tizenhat darab tízszer tízes méretű lyukból áll,
ebből is van öt emeletnyi, tehát ez nyolcvan férőhelynyi
ráadásul a tetejére is lehet pakolni, így már kilencvenhatnyi.
Namármostnamár a portalanításuk pontosan ugyanennyi mozdulatot jelent.
S akkor még mindig nem végeztem.
Vagyis dehogynem. Eddig legalább négyszáznyolcvannyit.
ne essünk szét, tehát ötször kilencvehat és nagyon untam
És amikor megszáradtak vissza lehetett pakolászni.
Jó esetben ez kilencvenhat darab kisvázát, kisköcsögöt
meg kismillió kismindent jelent, hát köcsögöm széken!
viszont némelyek társbérletben vannak egymással
tehát végülis akár száznál is többen lehetnek.
Akkor most vesztettem el a fonalat, de nem!
Már csak a százvalahányat hozzáadjuk a négyszáznyolcvanhoz.
Ilyeténképpen a végeredmény körülbelül ötszáznyolcvanvalamennyi.
Remek ujj- és nem mellesleg fejtorna volt.
Ja és a takarítási világnapba is éppen passzolt.
Azé vigyázzá azé.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek