9:45

Minden hétköznap reggel anyázva kanyarodok a mélygarázs felé, mert már előre tudom, hogy a sok idióta miatt - akik nem képesek két kellő távolságra lévő párhuzamos vonal közé egyenesen beállni- megint nem lehet parkolóhelyet találni. Az ide jöttünk, itt állunk meg felkiáltással autójukat -nem nézve se jobbra, se balra- hátrahagyva boldogan megindulnak a dolgukra. Elfoglalnak két, három helyet is.

Nem a mi autóinkkal vannak.

hiába nem tudom megszokni

10:30

Csillog-villog az üzlet. Tisztaság van. Én csináltam a porszívóval. Húztam magam után, a fejét a nyéllel meg toltam magam előtt. Aztán ettől ez lett. Plusz még fel is mostam citrom illatúval. Port viszont biztos nem törlök. Egyrészt nincs kedvem. Másrészt a vitrinben olyan jól mutatnak.

Kár őket zavarni.

11:00

Menetrendszerűen minden héten bizonyos napokon -akkor ezek szerint csütörtökön, de mintha más napokon is látnám- feltűnik egy jelentéktelen külsejű idősebb nő. meghatározhatatlan színű mintás és egyben csíkos pulóver, narancssárga kord nadrág, citromsárga zokni, fekete fél cipő, piros kabát, szürkés szénaboglya haj, madárijesztő hatás. Leül a kávézó előtt kirakott szokásos szék egyikére és várja a különféle embereket. Most épp egy meglett őszes beszél neki már legalább 1 órája nem lehet tudni miről és még legalább annyit fog. Bár a múltkor elkaptam nem a fonalat  egy beszédfoszlányt és épp azt ecsetelte, hogy az unokatestvérének, a Tibi volt feleségének a nevelt fiával, aki innen kétszázhúsz kilóméterre él, de nem velük, mi történt egy szusszra.

A nő meg csak hallgatja, közben jegyzetelget, hatásosan bólogat és néha kérdezget. Igazából nem is tudom, hogy mikor állna módjában közbeszólni, mert a fószer megállás nélkül löki, néha vesz csak levegőt. Biztosan állíthatom, hogy én egyetlen mondatot se lennék képes ennek a nőnek kinyögni a jó napot kívánokon kívül.

Ezek meg visszajárnak hozzá.

13:00

Minden kong az ürességtől. Még a gyomrom is. Ebédidő.

pedig a delet se most ütötték

ha Te tudnád, amit én,  ki babája vagyok én...

ájnánánánáná

csendül fel épp

13:30

Kimegyek, rágyújtok. nem egy nótára Szikrázó napsütés. Tavaszi zsongás. Sáros hókupacok már csak elvétve. Majdnem érzés, zöldellő és virágzó fákkal.

Közben hadakozom egy méhhel.

pont, mint Wayne Szalinszki kinn a kertben

14:00

Piros dzsekiben, már ültében is magas, jóképű srác kortyolgatja a kávéját. Ő épp benéz, én meg kinézek a fejemből. Összenézünk. Aztán én vissza a monitoromra, ő meg a poharára.és azt nézzük tovább . Az üzlet előtt mentében nem az van rajta még egyszer rámpillant, én meg újra rá, és hirtelen olyan érzésem támad, mint 16 éves koromban, hogy pfú te is láttad ahogy rámnézett mondom a gimnáziumi folyósói idillbe és ettől mosolyogni támad kedvem.

Neki is. Mosolyogni.

Hatásos és mosolyfakasztó vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.