Tegnap este megint remekül szórakoztunk a Zöld Pardon-ban.

A koncert fenomenális volt és kötelező, mint egy olvasmány

A meccs parázs hangulata, a torkaszakadtából üvöltők tábora igazi lendületet adott

a további karneváli nyüzsgéshez a placc közepén

de az éjszaka fénypontja

a körünkben felbukkanó nem egészen harmincas srác -inkább alig múlt húsz-,

aki a következőkkel állt elénk, amit a legnagyobb elismerésként könyvelhettünk:

Sziasztok lányok...

lányok? érted!

azt mégsem mondhatta vazz, hogy asszonyok

pedig az ott lévők átlagéletkorát háromszor veri ezt Ludas Matyi ütöttük-vágtuk

...meghívatlak benneteket egy italra? - kérdésre mindketten dobtunk egy hátast

tényleg alig néztünk ki többnek, mint a tizenhat tonna feketeszén  évesek

valószínüleg Susannám két varkocsba fogott copfja téveszthette meg őt

én meg pont úgy pislogtam, mint a ma született bárány, olyan ártatlanul

hogy a meglepetéstől még egy bégetésnyi hang se jött ki a torkomon

csak a...Köszönjük, nem!

válasz jutott el az agyamig, amit barátnőm vágott ki és helyettem is rázta a fejét

de a fickó nem adta fel és a remek asztaltársaságot kezdte emlegetni a távolban

én meg az anyját mi meg már csak mosolyogtunk és amikor végre távozott

mindkettőnkből kibuggyant a röhögés, pont mint tizenhat éves korunkban

Aztán éppen átértünk egyik tánctérről a másikra, amikor Susanna kiszúrt nekem

egy hosszúhajú, copfos - mi mást? - srácot, aki negyedmagával ugrabugrált

ezek mindenhol itt kísértenek nekem, mint Terézanyuban Indián, nesze Neked!

én ezeket élek-halok mostanában, utoljára meg tizenhat éves koromban

szemet gyönyörködtető látványt nyújtott és ott ahol voltam gyökeret eresztettem

bár éppen indulni készültünk

majd egymás szavába vágva ecseteltük a látottakat, vihogtunk, ráztuk magunkat,

mert a parkettről áradó lüktetés minket is teljesen magával ragadott

közben stíröltem a copfost, ő engem, mi, ti, ők

míg nem a brancsból az egyik raszta frizurás srác, aki Susannát szúrta ki magának

táncra invitált bennünket, de mi udvariasan ismételten nemet mondtunk

sürgős hazamenetelünkre hivatkozva

és amikor egy tapodtat sem mozdultunk még további jó félóráig

na ekkor már erősen kezdett ránk pállani a szituáció

összeszedtem minden létező bátorságomat, odaléptem a copfoshoz

aki nem ordított, nem toporzékolt

és nyomtam az arcára egy puszit

majd felkötöttük a nyúlcipőt és vissza sem néztünk

Szerintem azóta is ott áll fejében eme gondolattal:

Na, mi van megbolondult a vénasszony?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.