Van neki, na mije van neki. Nem, nem! Nem szöszi haj a fején.

Sokkal érdekesebb és izgalmasabb dologgal leptem magam.

semhogy csokoládé barnából hirtelen szőkévé változzak

Aprócska, finom, diszkrét. Olyan, mint egy gyémánt.

Nagyon jól áll, nagyon tetszik és nem fülbevaló.

Mielőtt még nagyon és egyéb tájékra kalandoznál....

  "Lássa,

  Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
  Mondhatta volna szebben, kis lovag,
  Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
  Kihívón: „Én nem járnék ám vele!
  Sebészt hivatnék, hogy metélje le!”
  Barátilag: „Hisz findzsájába ér!
  Igyék vederből, abba belefér!”
  Leírón: „Csúcs, mely veri az eget!
  Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!”
  Kíváncsian: „Mit rejt e hosszú tok?
  Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
  Papírvágó kést, ollót is talán?”
  Kecsteljesen: „Ön nagy barátja, lám,
  A madaraknak! Póznát tart nekik,
  Hol magukat jól kipihenhetik!”
  Kötődve: „Kérem, ha pipázik ön,
  S a füst orrán át gomolyogva jön,
  Kéménytüzet szomszédja nem jelez?”
  Intőn: „Vigyázzon túlsúlyára! Ez
  Lehúzza önt s fejjel bukik előre!”
  Gyöngéden: „Lássa, megfakul a bőre
  Színét a napfény durván szívja ki
  Egy kis napernyőt venne tán neki!”
  Pedánsul: „Hallott az Arisztofánesz
  Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
  A Hippokampelefantokamelosz,
  Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
  Hangzású lényen volt ily hosszu csont!”
  Gavallér módon: „A manóba, mondd,
  Ez a fogas jött most divatba? Ej,
  Kalap számára pompás kicsi hely!”
  Föllengzően: „Hatalmas, büszke orr,
  Egy teljes náthát csak a bősz, komor
  Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!”
  Tragikusan: „Vörös tenger, ha vérzik!”
  Bámulva: „Ó, eszembe jut, ha nézlek:
  Micsoda cégér egy illatszerésznek!”
  Lírailag: „Kagyló ez, s ön Triton?”
  Naivul: „Mondja, mert én nem tudom,
  Mikortájt nézik ezt a műemléket?”
  Mély tisztelettel: „Gratulálunk néked
  Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!”
  Parasztosan: „Hékás, a számat tátom!
  Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
  Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!”
  Hadászilag: „Szuronyszegezve áll!
  Lovas-roham ilyet készen talál!”
  Üzletszerűn: „Tán lutrit rendez? Én
  Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!”
  Végül, torzítva Pyramus kriáját:
  „Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
  E szörnyeteg!... Pirul az áruló!”
  Így ömlött volna szájából a szó,
  Ha volna önben szellem és tudás.
  De szellemet, boldogtalan dudás,
  Ön sose látott s tán azt tudja csak,
  Hogy hülye fráter is lehet lovag!
  De hogyha önben annyi lelemény
  Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
  Mindazt, amit most összehordtam én
  E díszes, úri hallgatók körében:
  A kezdő mondat első negyedét
  Éles kardommal vágtam volna szét!
  Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
  De hogy más mondja, azt nem tűröm el!"

Ugye így mindjárt más. Nem kell megijedni.

Ékszer a lelkem. Csak Te ragyogsz még gyönyörű kincsem. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.