Nem hagyok semmit az utolsó pillanatra, de most mégis így alakult.

Ej, ráérünk arra még...

Majd, ha rámegyünk az autópályára az első lehetőségnél megvesszük.

Minek is evvel ennyire kapkodni, minek is elővételben megváltani.

Na addig kóvályogtunk a nulláson, míg az összes létező benzinkút mellett

elsuhantunk. Hogy hogy nem egyszer csak a hetesen találtuk magunkat.

- A jó fene sem akar megint büntetést fizetni! - kezdtem pánikolva a mondandómat.

Hát én tudom mit tettem tavaly nyáron!

-Mindjárt tudunk venni meglátod, itt lesz rögtön. - nyugtatgatott Susanna.

De nem volt. Index ki, leállósáv, vészvillogó.

- Csinálj úgy, mintha matatnál valami a motorban! - és fülére kapta a telefont.

Én rettentő nagy szakértelemmel vizsgálgattam a nyitott motorház tető alatt, hogy

vajon kevés olaj van benne vagy tán felforrt a hűtővíz és még a fejemet is

csóváltam. Szakadt rólam a víz. Árnyék sehol, a levegő hőmérséklete 50 fok.

Ezalatt sikeres vételi tranzakciót hajtott végre. Tető lecsap, fellélegez, indul.

Egy óra múlva már a parton ültünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.