Remekül indult a tegnap este...

Susannám születésnapi partijára voltam hivatalos egy tucatnyi ember kíséretében,

melyet a Trófea Grill étterembe egy vacsorával ünnepeltünk meg.

Ez az a hely, ahol annyit ehetsz-ihatsz amennyi belédfér. 

Szóval ezt pont az ilyen egyszálbelűeknek találták ki, mint én.

Gondoltam, hogy ha az evés nem annyira megy majd, akkor teleihatom magam,

pezsgővel mondjuk. Sajnos a felszolgált nedű nem váltotta be a hozzáfűzött

reményeket. Magyarul ritka szar volt. Mit hittél Don Perignon-t bontanak?

Ezért inkább megrohamoztam a svédasztalt, mert kopogott a szemem az éhségtől.

Előételként mozarellát paradicsommal, camambert sajtos-diós jércefalatokat,

fügével töltött gesztenyés pulykát, friss salátát fogyasztottam.

Már konkrétan evvel jóllaktam, de azért még rendkívül izgatott a további étkek sora.

Főételként belekóstoltam a burgundi marhaszeletbe, a sült kacsacombba, mellé

burgonyafánkot, párolt káposztát és áfonyamártást körítettem.  

Látványkonyha kínálata is igen csábítóan hívogatott, ezért azt sem hagyhattam

figyelmen kívül. Még pár szelet pangasius halfilét is grilleztettem, hozzá helyes kis

petrezselymes burgonya, tzatziki saláta dukált. 

Na ekkor már nem sok hiányzott ahhoz, hogy szétrepedjek.

Már csak egyedül az édesség marad ki a repertoárból, ezért körülnéztem ott is.

Desszertes tányérkámom felsorokoztattam az Esterházy tortát, a trüffel tekercset,

a csokoládéba márott gesztenyés golyót, beljesében a rumba áztatott meggyel,

a somlói galuskát, majd még egy kis gyümölcssalátát is pakoltam.

Mindenki a csodámra járt. Meg egy rugóra az agyunk.

Hősiesen küzdöttem a finom nyalankságokkal, sorra tűntettem el őket.

Majd kikanalaztam a gyümölcsöket a kehelyből és végezetül még gondosan

letuszkoltam egy szép nagy gömbölyű szőlőszemet, mellyel végleg sikerült

zsákutcává varázsolni a gyomromhoz vezető utat. Na ekkor fejeztem be!

Annyit ettem három óra alatt, mint máskor három nap alatt.

Mindenesetre remek teljesítményt nyújtottam. Saját Guiness rekord!

Azóta úgy érzem magam, mint feltámadott a tenger. 

Rá sem tudok nézni a kajára, nemhogy egy falat is lemenjen a torkomon.

...és egy nagy zabálásba torkollott.

Szerintem ez volt az utolsó vacsorám!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.