Aki dolgozik, az egyék. Kikérem magamnak kérem, telefonon érdeklődöm mi a hét műtárgya, sárgaborsó leves kezdi, lasagne folytatja, lazannya az annyja, ez egy kvintesszencia,, szerintem szeretem, rendelek, hozzák, ennék, ez minden képzeletet alulmúl, a tészta alól zöldborsó és karfiol kandikál ki, hogy sikerült ezt belevariálni, nem volt elég az alapanyag, az étvágyam rögtön elmegy, vagy tán nem is volt, ez az alkotás egy rakás szarság

néha olyanokat tudnak feltálalni valaminek a gyanánt

hihetetlen  párosításokat a következőképpen , mint

Bableves, zöldborsófőzelék fasírozott

csicseri borsó, bab, lencse

borzadály

csak velem ezt nem etetitek meg

Álmatlanul forgolódtam, hasztalan és céltalan mászkáltam. Nem értettem, hiszen már a hold sem volt teljesen kerek. Időközben kiharaptak belőle egy darabot. Hallgattam a csendet, az egészen távoli és közeli neszeket figyeltem. Közben  életem filmjét rendeztem, melyben érdekes módon én játszottam a főszerepet.

Remek színésznő vagyok némán és befelé. Nagyszerű forgatókönyv szerint, remekül koreografált mozdulatokkal adom elő párbeszédeimet, olykor monológot mondok. Amikor felgördül a függöny az élet színpadán, fellépek a világot jelentő deszkára, de a torkomon egy hang se jön ki. Csetlek-botlok. Súgnak, de nem hallom. Furcsállom magam.

Váratlan helyzetekben váratlanul reagálok. A nagyszerűen elképzelt jeleneteim sosem elevenednek meg. Kegyetlen az élet, pedig annyiszor elpróbáltam!

Hajnaltájt végre szuszogásommal felveszem a falióra mutatójának monoton ritmusát. Álmomban megtervezem a jövőmet és megelőzöm magam. Rajtam kívül senki nem tart velem. 

Remek író vagyok, de műveim kiadatlanok. Létező blogomat, nem olvassa senki.
Remekül énekelek, remekül táncolok, remekül vezetek, remekelek mindig és mindenhol. Egy remekmű vagyok.

Nehezen, verejtékezve ébredek és egyből kijózanodom a gondolatra, hogy az állítólagos szabad szombatot munkával töltöm. Munkahelyi szemem munkahelyit rebben, de ezt se én találtam ki. Remekül helytállok egész nap, de nem veszi észre senki.

Vegyen már észre valaki!

Miután napokig nem vette fel a telefont komolyan aggódni kezdtem. Aztán sms-t írt, hogy éppen nincs jól és a padlón heverészik.

Ó...hallod nem ment át az sms

mert persze sosincs elég egységem egyszer ott fogok megdögleni valahol

segítséget se tudok hívni, vérbe fagyva, elakadva, valahogy

mire végre bepönytyörésztem ezt a kurva hosszú szöveget

legalábbis úgy tűnt, hogy az

bár így begépelve már nem vészes

Na így festett: " Te ne haragudj! Már nagyon aggódtam, de erre nem gondoltam. Szólj, ha tudok segíteni vagy már beszélhetünk. Évekig nem bírok várni, úgy csináld! Puszi"

Ne feküdj nekem a padlón, fiam! még megfázol

és egyébként is most jöttem rá hogy utálok sms-t írni

egyrészt mert a meglévő szemüvegemtől sem látok

meg más különben is és ma valahogy nem

amúgy meg csak azért csörgettelek kitartó módon, hogy érdeklődjem a léted felől

mi újság, van-e munka, kivel mi van

és nem azt akartam elmesélni éppen

hogy cseszik írni ez a köcsög, de tényleg

Ó Susanna csak tudnám mi van

szerinted gondolat olvasok?

vagy megint a szakítópróba

örökkön örökké tépi az ember lelkét

vagy Bőrönd Ödön a Köröndön

ül a kövön fekete színű bőröndön

vagy az otthontalanság otthona

bár akkor nem padló, hanem két szék köze

vagy már magam sem értem

vagy magamat sem értem

ugye ennél nem bonyolultabb

nem tragikusabb

vagy így egyszerre az egész az