A rogyásik tömött húsáru pult előtt - olyan nincs, ami ne lenne- tétova óda ácsorgásomra lesz figyelmes kedvenc hentesem Gyula. 

-Kezitcsókolom, mit adhatok?- kérdésre ocsúdom.

-Jó napot kívánok, ha én azt tudnám! - felelem - Esetleg nem tudja merő véletlenségből, hogy mit enne a családom mondjuk vasárnap ebédre?

-Kérem, tessék...itt van ez a gyönyörű karaj, töltse meg kolbásszal, mellé párolt káposzta, tört burgonya dukál! -menti a menthetetlent.

-Nahát ez tényleg remek ötlet! - lelkendezem és közben bólogatok is. Igen, azt hiszem ez mennyei lesz.

-Akkor ki is csontozom, ebből csinál egy jó levest, felszúrom...lángolt kolbászt vegyen bele, de ne gyulait - mondja pont ő -, mert az kemény!

Miközben előkészíti nekem a kiválasztott húst, átlibbenek a felvágottas pulthoz és lángolt kolbászt kérek. Egy kábé olyan húsz centit  höö mutattam, mire a csemegés egy fél szál felét lóbálja.

-Nem túl rövid egy kicsit?- esem rodenbe- mert már fogalmam sincs milyen hosszú a karaj ott Gyuszi bánál - mire az eladó kézségesen elrohan méretet venni a húsról a kolbászhoz. Micsoda kiszolgálás, élvezem a törődést.

-Egy egészet vigyen inkább, mert ez nem elég! - érkezik vissza a válasszal.

Megköszönöm a fáradozását, futok a karajomért. Ott is hálálkodom egy sort. Továbbá kérek még vagy három kiló sertéscombot a pörkölthöz. Bográcsolni fogunk.

Legalább tíz fős társaság érkezik hozzánk a szombati évadnyitó kerti partira. Lesz össznépi főzés, közben sportolás (ping-pong, tollas, miegymás), evés-ivás, zene, móka, tánc és kacagás.

Elvégre...

Holnap május elseje, nyitnak a strandok is!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.