Helyes a bőgés, Oroszlán!

Az. Meg ide is nekem.

és a lebőgés?

beigazolódni látszik

én szóltam

 

 

 

Szilvuplé möngyő 2010.09.22. 20:45

monitum

 

Muszáj nekem egész nap a gép előtt görnyednem? Hétrét.

Görény!

Szilvuplé möngyő 2010.09.21. 19:42

insanum

 

Kész szerencse, hogy sort kerítettem arra,

amiről nem gondoltam, hogy sorra fog kerülni.

 

bár egész álló nap máson se járt az eszem

 

Nyilvánvalóan nem egészen nyilvánvaló,

hogy ez a megnyilvánulás mire való.

Nyilván ez csak számomra érdekes,

ezért ez nem tartozik a nyilvánosságra.

Arról viszont nyugodtan tudok nyilatkozni,

hogy a nyilvános hely nyilván arrra jó.

Nyilvántartásom szerint számos ötlet

megnyilvánulására nyílna lehetőség.

 

Nyilván, nem?

 

 

 

 

 

 

 

Meredten álltam előtte és egy darabig csak bámultam.

Kétségbeesetten néztek rám és segélykiáltoztak.

Nem akartam meghallani. Valahogy nem vitt rá lélek.

Összeszámlálhatatlan mozdulat. Már gondolatban is.

Még a hátam is borsódzott tőlük. Viszont már nem tűrt halasztást.

 

Nekiláttam.

 

Levettem a polcról, beletettem a vízbe, elmosogattam,

leöblítettem, kivettem, feltettem a szárítóra őket.

mert ezek annyian voltak, hogy a lehetetlent előbb

A véges kapacitás miatt vészesen fogyott a hely.

Utána odaraktam ahol egy talpalatnyi helyet találtam.

Elfoglalták az összes létező konyhai felületet.

Egy hadseregnyi aprócska biszbasz.

Most már örültök? Szép tiszták lettetek! - förmedtem rájuk.

Szívességet tettem nektek. Mindnyájatoknak, egyenként, külön!

 

És akkor ezzel nem volt vége.

 

Ugyanis az a bizonyos polc nem akármilyen ám.

Olyan kis helyes fakkos, de nem akármennyi ám.

 

Pontosan tizenhat darab tízszer tízes méretű lyukból áll,

ebből is van öt emeletnyi, tehát ez nyolcvan férőhelynyi

ráadásul a tetejére is lehet pakolni, így már kilencvenhatnyi.

 

Namármostnamár a portalanításuk pontosan ugyanennyi mozdulatot jelent.

 

S akkor még mindig nem végeztem.

Vagyis dehogynem.  Eddig legalább négyszáznyolcvannyit.

ne essünk szét, tehát ötször kilencvehat és nagyon untam

 

És amikor megszáradtak vissza lehetett pakolászni.

 

Jó esetben ez kilencvenhat darab kisvázát, kisköcsögöt

meg kismillió kismindent jelent, hát köcsögöm széken!

viszont némelyek társbérletben vannak egymással

tehát végülis akár száznál is többen lehetnek.

 

Akkor most vesztettem el a fonalat, de nem!

Már csak a százvalahányat hozzáadjuk a négyszáznyolcvanhoz.

Ilyeténképpen a végeredmény körülbelül ötszáznyolcvanvalamennyi.

Remek ujj- és nem mellesleg fejtorna volt.

Ja és a takarítási világnapba is éppen passzolt.

Azé vigyázzá azé.

 

 

 

 

Vajon még sokáig fog esni? Már víziszonyom van.

 

 

 

 

 

 

Szilvuplé möngyő 2010.09.16. 22:39

solum

 

 

Érdekes ímél érkezett bele a levelesembe.

A barátnőmtől kaptam. Nem Susannának hívják.

Egy jó nagy cég utasítását tartalmazza.

nem középiskolás fokon

Alsótagozatos, de leginkább első osztályos.

Már csak a Kedves gyerekek! megszólítás hiányzik.

Még szerencse, hogy ez nem nekem szól.

Ő meg szegénykém ott dolgozik. Hú, vazz!

 

„Csatoltan látjátok az új ülésrendet.

Az új ültetést holnap hajtjuk végre az alábbiak szerint:

Ma mielőtt hazamész, pakold össze a cuccodat (mindent) és holnap reggel mindenki automatikusan az új helyére üljön. (doboz a fiókodon, és a széked összetolva egy helyre)

 

Szemüvegesek előre, rossz tanulók hátra!


Ez csak valami vicc lehet gondoltam, de még tudták fokozni.

 

Zé ma mindenkinél beállítja a gépeket. A mentéseket folyamatosan csinálja. 

Aki 8:31-kor nincs munkára készen számíthat a -3%-ra.

Ha kérdésed van, keress meg. „

 

Tanár úr kérem! Kimehetek pisilni?

 

Ezenfelül a jó és rossz teljesítményt is jutalmazzák

csak itt nem piros vagy fekete pontot kapnak a nebulók 

és ha összegyűjtöttek ötöt nem tudom mi van

 

hanem

 

"Hogy mondjam el hogy ördög vagy angyalom"

 

ez kész Káosz Amigosz!

 

 

 

 

 

Így hordom haza őket. Ebből egyet kinyitok. 

És mit eszek?

Sósat, sósat, jó ropogósat!

És nem perecet.

Mondom Kati és a kerek perec!

Vagy valami nagyon hasonló.

Esetleg hullámos papagáj.

Szeretem.

 

 

 

 

 

 

 

Párosan szép az élet! Vagy hármasban? 

bár a felállás nem teljesen mindegy

 

 

 

 

 

 

Semminek nem érek a végére, de még az elején sem tartok.

 

 

 

 

 

 

 

Csodás napra virradtunk, nemdebárnemde

éppen ideje a  hétágra sütésnek főzésnek

hisz végre ma van és zene lesz füleimnek

nem az eső monoton kopogásától zajos

 

délután nyakunkba vettük Susannával a várost

a legendás Bem rockpartra igyekeztünk a hatba, de ötre

hogy felelevenítsük azokat régi szép időket

amit havonta a teltházas koncerteken élvezhettünk

 

ez most sem volt másképp

 

Török Ádám és a Mini megtöltötte a Blues Cafét

 

a teremben egy gombostűt sem lehetett leejteni

olyan forró volt a hangulat, hogy izzott a levegő

újra átéltük azokat a varázslatos pillanatokat

mellyel csak ők tudtak minket elkápráztatni

 

visszaidézték a tabáni és ifiparki bulik hangulatát

minden porcikánk lüktetett a Gőzhajó dallamára

feledhetetlen élményt nyújtottak számunkra

mely minden képzeletetünket felülmúlta

 

 

Majd a Zöld Pardon felé vettük az irányt

 

ahol a 30Y igazi új csemege volt, de remek

kibogozom és olyat csinálok, hogy másnap is...

Bródy János hozta a tőle megszokott színvonalat 

miközben az őszi bánat szép szemébe hullt

Péterfy Bori nincs izé jel a gépen a Love Band

olyan fergeteges műsort nyomott, hogy a hajam is

 

Záróakkordként a Karaván Família játszotta

sajátos zenei feldolgozásban többek között

a Neked írom a dalt (LGT), a 3:20 Blues (HBB)

a 8 óra munka, 8 óra pihenés (Beatrice) dalokat

melyet a több ezer fős tömeg tombolva énekelt.

 

Remekül szórakoztunk, köszönjük!

 

 

 

Utánam! Most már biztos a Dunának megyek és vízbe...

fojtom a bánatom

 

 

Most komolyan minden hétvégi programot szarrá mos az eső?

 

Ezt ne hagyjuk annyiban!

Fogadjuk meg az alábbi hasznos tanácsot:

mit tanács? idess!

 

"Ma esti parancs!

Esőkabát & gumicsizma FEL

C-vitamin & 0.5l pálinka LE

és arccal a buliba BE

 

Solymári Búcsú

20.00 Cliptop Rabbit

21.30 Barabás Lőrinc Eklektric

23.00 Zagar (dj. set)

 

A megjelenés kötelező! A szervezők"

 

 

Akkor ehhez tartsuk magunkat. A többit majd holnap...

 

 

 

 

 

Képzeljétek el, ma este kezdetét vette a Solymári Búcsú rendezvény.

 

A négy napos esemény nulladik napján

ó, Sziget feeling

lépett fel őszi turnéjának első állomásaként

 

Zorán

 

A művészúr nem éppen a szívem csücske, de nem kapcsolom ki a rádiót

ha esetleg énekelni kezd benne, nincs egyetlen hanghordozóm sem Tőle

és nem is nagyon érzek késztetést, hogy Őt hallgassam a YouTube-on.

 

A koncerten felhangzott a gazdag alkotópálya majdnem minden gyöngyszeme.

Ismerősen csengtek a dalok és magam is meglepődtem, hogy a közönséggel

együtt én is énekelem a dalait.  Állíthatnám az ellenkezőjét, de remek volt.

 

Hazaérve a még kiskorú gyermekem megkérdezte:

Anyuka, és az a szám, amiben az van hogy de, jaaaj volt?

Vigyorogva bólintottam miközben orrhangon előadta a folytatást.

 

 

 

 

 

 

Az a baj, hogy nem tudok magammal mit kezdeni.

de legalább a hajam szép és nem töredezett vége

 

 

 

 

10:00

Tegnap nyúlfarknyi bejegyzés született.

Az anya és kicsinye jól vannak.

 

11:00

Az egyik szemem sír, a másik meg ott van.

 

12:00

Az óra elütötte a delet.

Jaj istenem fel tudsz állni?

 

13:00

Internettelenné vált a délután.

Történéstelenül vánszorog az idő.

Vajon mire vetemedjek?

Erőszakra és háromra!

Hadd folyjon a vér.

 

14:00

Kezemben tartom a könyvem.

Kiolvasom belőle saját történetemet.

Kiadták volna? Szétszórt vagyok.

 

15:00

Pillantok az órára.

A falira, mert kar nincs. Karóra -és kortalan vagyok.

Rajtam az idő múlása sem.

 

Felnézek fél óra múlva.

15:05

Igen, az ötlettelenség ötlete.

Akinek nem inge, az más méretet visel!

 

16:00

A naptárból valaki kitépte a szeptembert.

Meg az októbert is. Novemberi sötétség.

Budapest. Köd, szitáló eső.

Dry wetter Taft.

És a frizurám még mindig tart.

 

17:00

Vajon kihalt az emberiség?

Üresség lépten-nyomon.

Evakuálták a környéket.

Nekünk viszont nem szóltak.

 

18:00

Megveszekedett a képzeletem.

Merj nagyot! Nem álmodni akarom.

Lépj a tettek mezejére.

A levetett mezeken vezeklek.

Piros ingek lebegnek. 

 

19:00

A hiperszupermarketben állom a sarat sort.

Belgául érzem magam.

Mé' nem lehet kinyitni több kasszát, bazmeg!

Nincs vonalkód, nem mérted le, nem veszi be, áfás számla igényed,

nem annyi volt ráírva, bankkártyával, ez az, jól van

 

20:00

Gyorsfagyasztott vadasmártásból percek alatt készétel varázsolás.

Ebédről visszamaradt edény mosogatás.

Igazi esti elfoglaltság.

 

21:00

Fürdőszobátlan fürdőszobátlanság.

A fel fel dobott le le rakott kő az oka.

de van másik

Zuhanyzótál. Hány tál? Egy!

 

22:00

Eszeveszett eszmecsere.

Arckönyvileg. 

megvitatjuk a nagy semmit

azt viszont nagyon tudjuk

 

22:30

Még mindig zajlanak a tárgyalások.

Jó éjt Nektek!

 

 

 

Már másfél órája ülök itt fülig érő szájjal.

valahogy van rá okom

 

 

Megint nem bírok magammal. Megint várok valamire.

talán a sült galambra

A semmilyennek nem nevezhető csak szex és más semmi, semmire nem jogosít fel.

Mit tehetek és mit nem anélkül, hogy ne legyek olyan, amilyen nem akarok.

Ma még bírtam, de nem tudom mi lesz holnap és azután.

Harmincszor pillantottam rá a telefonomra -mintegy szuggerálva,

hogy szólalj meg végre vagy kattanj kedvedre-, de hasztalan vártam.

Nem jött hívás. Nem jött üzenet. Néma maradt.

Ujjaim a készülék billentyűzete felett cikáztak minduntalan.

Mikor látlak? végül a piszkozat mappába került,

de korántsem csak erre az egy dologra vonatkozott.

Mondhattam volna szebben is kis lovag!

Úgy viszont nem mertem. Merésztelen vagyok.

 

Nem akarok sok lenni

vagy nem lenni: that is the question

vagyok-e valami vagy valaki

na de címadó az semmiképp

 

Úgy nézek én ki, de őszintén?

 

 

Szilvuplé möngyő 2010.09.06. 16:20

nihilum

 

Valamit ide kéne hánynom.

fitty

 

 

Szilvuplé möngyő 2010.09.03. 15:14

celatum

 

Jó nagyfarkú négerekkel állni a szélbe.

Nem mondhatom el senkinek

elmondom hát mindenkinek

 

szívem szerint világgá kürtöltetném

Világvége -mondja be a megafonba a tölcsérhang

óriásplakátra helyeztetném

bemondatnám a televízióban 

mondjuk Acél Anna olvasná fel

közhírré tétetném a rádióban

 

kürtöltethetném

helyeztethetném

tétethetném

bemondathatnám

A hangosbeszélő szerint tolatnak rám ottan.

 

ám

 

de nem tehetem

őriznem kell

ha az enyém

Én meg a lényeg vagyok és senki se láthat.

ha meg nem főleg

 

Mindennek van határa.

Ennyi - mondom a partneremnek, aki szextől aléltan hever

Korhatára.

Ennek is.

 

Szép az élet.

Hát tenéked magyarázzam?

 

 

 

 

már minálunk babám, már minálunk babám

az jött a szokásba az üzletben, de már mikor hogy a páciensek részére

az elkészült szemüvegről vagy a megérkezett kontaktlencséről

vagy a szemvizsgálat időpontjáról vagy bármiről, ami érdekes

szöveges üzenetet küldünk egy előregyártott sablon alapján

 

nem történt ez másképp ma délután sem, amit egy kedves francia ügyfelünknek

mert mi úgy nem tudunk, mert mégiscsak hivatalosabb az angol, ezért imígyen 

mert magyarul meg nem akartam, pedig ért egy keveset és töri is valamennyire

írtam eleinte angolul, de válaszképpen magyarul érkeztek az esemesek.

 

Álljon itt a vágatlan verzió:

 

-Dear Francois! Your glasses arrived. Please come back. Thank you.

-Medig nyitvavan ma?

-Este hét óráig vagyunk nyitva.

  Nesze akkor gyakorj!

-Garancia miatt jo volt?

 Nyomorult szemüvegének szára beadta az unalmast, de még éppen ezen időn belül

-Igen! -és tettem egy mosolygós jelet

-Erös vagy! -jött a válasz, ezen vinnyogva röhögtünk a Főnökasszonnyal

 majd további vinnyogás közepette megszültük az idevágó remek választ

-I'm not strong, lenni ügyes!

-Igaz! -írta végezetül

 

Erre itt és most befejeztük a nyelvleckét és csak remélni tudtuk

hogy Ő is olyan legalább olyan jól szórakozott, mint mi!

Ha meg nem, akkor a lenni ingyen derítette jókedvre.

 

 

Azért nincs ma poszt - bár írtam egyet -, mert nem ide mentettem.

kész szopás! na erről is tudnék mit írni 

Elég halovány kifogás, de legalább lesz indok a holnapi látogatásodra. 

sajnálom, de nem a dőlt betűsről fog szólni

 

 

 

Pattanásig feszült idegek.

fel tudnék robbanni

 

Mennyi kilátástalan helyzet.

Mennyi elintézhetetlen dolog.

Mennyi megoldatlan probléma.

Mennyi kibuggyanó könycsepp.

Mennyi álmatlan éjszaka.

Mennyi nem várt örömteli pillanat.

Mennyi izgalmas meglepetés.

 

Hét.

Egy csapásra.

 

Minden jó, ha jó vége!

 

 

 

 

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak

egy nagy büdös francot vagyok hajlandó tudomásul venni

őszbe borult meg a hajam is az időjárás

 

paraszt !

ezennel azonnali hatállyal felszólítalak  

igen tegezlek, na és akkor mi van?

 

menj vissza oda, ahonnan jöttél

te évszak gyilkos, te

mit settenkedsz itt

hátba akarsz támadni

nem jött el még a te időd

 

ki bérelt fel idejekorán 

kinek a rongy életére törsz

mikor hány évig tart még a nyár

nem fogsz engem kinyírni

láthatod augusztust írunk

 

majd egy hónap múlva talán

tisztességes szándékkal

nézzél vissza

és most, ha kérhetném sürgősen

szedjed a sátorfádat

le ne táborozz itt nekem

 

mert ez csak valami fatális tévedés lehet

 

 

 

 

 

 

Kibukott angyal üvölt az égre

én is már csak kvimbiül tudok gondolkodni

ordításomtól zeng az tiszta udvar és rendes a ház 

ez meg kispálésaborzos, jövök még egy jútúval is

 

ezt a büdös kölköt semmire se lehet megkérni

 

ez az utolsó kánikulai nap a hibás kétségtelen

minek kellett nekem beindítanom a mosógépet

amire a mellesleg tegnap ideiglenesen egy hét után visszahelyezett

és beüzemelt ruhák tisztítására szolgáló alkalmatosság adott okott

és örömöt a félig kész fürdőszobában, ami már korántsem az

na ez is megérdelme egy bejegyzést

valamint indokolttá tette a a szennyesládából kibuggyanó koszos göncök halmaza

 

 hát Anya az ilyen, hogy mire vetemedik ezen kora és szép nyári reggelen

a program lejáratát már nem megváró és otthagyó

 

micsoda iszonyatosan nehezen kivitelezhető

és mennyire rohadtul megterhelő és drága idejét raboló teendő

egy már majdnem tizennyolc karikás gyereknek

az alig hátralévő öt napos nyári szünetben

majd még evvel fogom elrontani az egész napját

és nem avval, hogy ott ahol át kellett volna mennie és nem a zebrán, ott nem ment

 

majd kiteregetem visszhangzott a fülemben

cseppet sem elkedvetlenedett hangon szólva

mintha ettől nem is a jövője függne

 

tényleg szarjunk is bele, mert Gordon Ramsay se egy professzor

és miért ne lehetne ő is legalább olyan híres, ha nem még olyanabb

hát erről van itten szó és nem a hány százaléka a minek a mennyiről

hanem igenis mindenki essen ámulatba majd a főztje láttán

miközben eme fenséges étek elfogyasztása után nyaldossa mind a tíz ujját

 

szóval nem átalotta azt állítani, hogy ő már mikor kihelyezte a kötélre

de csak nem sikerült megszáradnia ebben a rekkenő hőségben

ami felettébb gyanúra adott okott este fél nyolc tájban

 

ezek szerint nálunk vagy egész nap rossz idő lehetett

vagy öt perccel érkezésemet megelezően kerültek ki csurom vizes holmik

 

és akkor szerinted ne legyen okom az üvöltésre?

 

Gyönyörű nap!

ez meg a U2

 

Szilvuplé möngyő 2010.08.27. 15:05

deorsum

 

Teljesen magam alatt vagyok vagy még annál is lejjebb.

ennél lejjebb már nem is lehetnék

süti beállítások módosítása