"Szeretnék tavaszt, virágokat, rügyező fákat, zöldellő tájat,

kék eget, napsütést és kevesebb ruhát magamon." - írta Susanna

de nem az, akire gondolsz, hanem egy másik 

A klaviatúrámból számból vette ki a szót.

Munka után holtfáradtan hazafelé tartva egy pillanatra megállt bennem az ütő,

mikor a mélygarázsban megpillantottam az autómat.

Nem hittem a szememnek.

Az oldala az ajtó elejétől annak hátuljáig végig volt húzva.

A büdös életbe, már itt se hagyhatom nyugodtan.

A rohadék se szó, se beszéd elhagyta a helyszínt és betétlapot sem hagyott.

Pompás befejezése a napnak! - mormogtam magam elé.

Végül a biztonság kedvéért körbejártam a piszkos szürke járgányt,

ami eredetileg ugyan fehér, de alkalmazkodott az időjárási viszonyokhoz.

Aztán ránéztem a még koszosabb rendszámtáblára és örömmel konstatáltam,

hogy ez nem is az enyém.      D e   v a j o n

hol a büdös francba hagytam az ugyanolyan típusú, ugyanolyan szutykos,

ugyanolyanomat?  Az én autóm illetve a mi autónk három hellyel arrébb állt.

Nagy kő esett le a szívemről, de ezek szerint nem egyszerűen hülyülök.

Amúgy meg, szerintem mintha ráférne egy alapos mosatás.

Sajnálom, de még ma sem derített semmi jókedvre.

Bár, ha jól belegondolok egyszer már kínomban nevettem.

Már a végemet járom az utam, a macskaköves utam!

Soha nem voltam még ennyire rohadtul.

Soha nem voltam még ennyire fáradt és keserű.

Soha!

Olyan vagyok, mint egy kimerülő kutyaól.

Ettől lesz olyan érdekes a piros napokon kapott el az ihlet.

Majdnem el felejtettem hozzátenni, csakis akkor ha összességében nézzük.

Február haváról beszéltem, amennyiben nem elég világos.

Rendezetlen életem rendületlenül rendezem.

Rendszer gazdagodom.  Futnak az adatok a madzagomon.

Átmenetileg nem vagyok elérhető.

A rendelkezésre álló huszonnégy óra semmire sem elegendő.

Több bőrt akar lehúzni rólam, mint az akinek van a képén hozzá.

Már megint ismételt túlzásokba esünk.

Túlzás nélkül állítom, hogy a túlzásba vitt túlórázás túlságosan túlzás.

Ha az okulárium közepén állok, akkor előttem van észak az eladótér,

hátam mögött dél a vizsgáló, balra a nap nyugszik és a teakonyha.

Ha kimegyek magam elé, akkor ott tartózkodom, teszek-veszek, molyolok.

Ha olykor-olykor valaki belép a nyitva hagyott ajtón -melyre az úgy fűtenek,

hogy megdöglesz szolgál indokul-, akkor ebbéli tevékenységemet azonnali

hatállyal felfüggesztem és figyelmemet felé irányítva kedvesen köszöntöm.

Ha szükséges eladok, számlázok, tájékoztatok, kérdésre válaszolok.

Ha magam mögött hagyom, akkor kint nincs nagy mozgás éppen.

Ha hagyják, akkor ilyenkor is folytatom a munkámat, rendelek, rendezgetek,

leveleket írok vagy éppen saját magam kényére-kedvére töltöm az időm.

Ha elmerülök a valaminek a tengerében, akkor kintről már (jó esetben) hallatszik

az illető köszönése, mely ugye elég illedelmes és általában a napszaknak megfelelő.

Ha a belépőnek nem volt gyerekszobája és nem részesült kellő neveltetésben,

akkor kintről csak halk neszezése, köhécselése hallatszik, észlelésére

oly bokros teendőm sorát megszakítva lélekszakadva és mosolyogva rohanok ki,

mert ne feledjük ama fontos körülményt, hogy vevőnk csak úgy besétált,

megjelenését nem tudta a kilincs zajt keltő lenyomásával a tudtomra adni.

Ha esetleg meg akar ijeszteni, akkor csak csendben és addig álldogál,

míg véletlenül ki nem esz a fene valamiért, miközben nem is veszem észre,

hogy ott van, mert némasági fogadalmat tett és meglátván a frászt hozza rám.

Normális az ilyen?

Ha a földrajzilag balra eső helyen emelem számhoz a poharat, kanalat, villát,

akkor állít be valami baromi fontos dologgal, mint a minap is

jaj, szia éppen eszel? huppan a bőrfotelbe és félórás monológba kezd,

én meg tényleg ott haljak éhen, rohadjak szomjan,

na meg hűljön is ki, majd megeszem egy óra múlva, újramelegítve.

Ha oda kell mennem ahová a király is gyalog jár, akkor abban a pillanatban

teszi rá a kilincsre a kezét, mint ahogy én a kulcsot a zárban fordítom el,

elnézést, csak nem bezár? ellenkezőleg, nyitom és ez olybá is tűnhet,

mintha jönnék, de közben annyira mennék. Sosem vagyok jó helyen.

Ha jól hallom, akkor megint jött valaki.

Éjfélkor verejtékben úszva ébredtem,

mindig, s te nem ápolsz, anyám.

hajnalig álom és ébrenlét között lebegtem,

reggelre ólomsúllyal küzdöttem,

délelőtt a terheket dobáltam,

délután magam is utáltam,

estére ismét nyugovóra tértem

és kékítőt oldottam az ég vízében.

Közömbös közönnyel közlöm, hogy belém költözött a közönyösség.

A munkám, a családom és egyéb állatfajták az írásom rovására megy.

Ma ellátták a bajomat.

Én meg hagytam.

Nekem a jobb térdem kattog, mint Zetor Leilának a bal combtöve.

majd holnap kiderül, hogy miben sántikálok

Nekem a bal szememben történik valami, mint Tündérbogyónak a jobb szemében.

Nekem talán árpa, mint neki kötőhártya.

Nekem affinitásom van, mint nekik hozzám.

Mindennapos minden egyes mindegy,

mindaddig mind mindenki mindamellett,

mindaz mindenhol mindegyik mindenség,

mindazonáltal mindeddig mindannyiszor,

mindenféleképpen mindenfelől mindenkor,

mindenekelőtt mindenesetre mindenképpen, 

mindenféle mindennemű mindjárt mindenünnen,

mindenütt minduntalan mindörökké mindenestül.

Mindösszesen mindenem.

"Unom a pincért a sarki bárban,

unom a tévét a hotelszobában,

unom a nőt, aki nem harap, csak karmol,
unom az embert, aki mindent összebarmol,
unom a káoszt, unom a rendet,
unom a zajt, unom a csendet,
unom a hóhért, unom a dajkát,
unom a  szüzet, és unom a szajhát,
unom az elejét, unom a végét,
unom a háborút, unom a békét,
unom a négert, unom a sárgát,
unom a zsidót, és unom az árját,
unom a doktort, unom a gyógyszert,
unom a szexet, és unom az óvszert,
unom a dealert, unom a pápát,
a szentelt vizet, és a marihuánát

unom a pincért a sarki bárban,
unom a tévét a hotelszobában,
unom a gitárt, mer' annyira hamis,
unom e dalt és magamat is."

Szenzációs "mini" koncertet adott a Blues Kocsmában

a blues-és progresszív  rock első számú fuvolistája a

Big Muff zenekarekar közreműködésével.

A hangulatos pince klubban szinte testközelből élvezhettem a produkciót.

Sajnos csak rövid ízelítőt kaptunk a repertoárból, de így is megédesítették

az estémet az elhangzott dalok. Lelkesen tomboltam a kedvenc számaimra:

    Vissza a városba,    Kereszteslovag,      Gőzhajó

A fellépés után az a megtiszteltetés ért, hogy az élő Legenda összeállt velem

egy képpé. Majd felvilágosítottam,  hogy én vagyok én, a bejegyzéseket gyártó,

a chaten folyamatosan érdeklődő, az Ős-Mini koncertekre járó  rajongó.

Mire Török Ádám szeme felcsillant és megkérdezte, hogy Te vagy a...?

Majdnem elsírtam magam a gyönyörűségtől, hogy emlékezett rám és

a nevemen szólított. Majd rettentő barátságosan ült körünkben és mindenkivel

kedélyesen elbeszélgetett. Elmondani sem tudom, hogy mennyire boldog voltam.

Aztán dedikálta nekem a Török Ádám 60 & Mini Live jubileumi szupertkoncert,

Petőfi Csarnok 2008 DVD-t, ami mellé egy CD is dukált.

Távozásakor megköszöntem, hogy ellátogatott hozzánk és a

búcsúzáskor még két puszit is kaptam Tőle.

Felejthetetlen!

<

Este leugrom a helyi szórakoztatóipari egységbe,

az ifjúsági klubba, hát így hívják érted

ahol nem csak a húszéveseké a világ,

mert a mai sztárvendég a Blues Kocsmában,

Török Ádám bátyám pávát látván lesz.

Mindig ugyanabba a cébéába visz az utam,

ahol mindig összetalálkozom ugyanavval a nővel,

aki mindig ugyanúgy húzza a piros gurulós bevásárlókocsit maga után,

mint én,

mintha kutyát sétáltatnánk, de az, éppen most húzattatja magát

aki mindig ugyanakkor ér a felvágottas pulthoz,

mint én,

de nem mindig ugyanaz az ízlésünk

akinek mindig más van az ugyanolyan piros kosarában,

mint nekem,

akinek mindig ugyanúgy áll a vörös és rövid haja,

mint az enyém,

ha levágattattnám és befestettném

akivel ugyancsak egyforma a sorsunk,

mint nekem az övé ugyanis.

Állitólag ma nem sütött a nap.

Pedig én fél kettő tájban láttam.

Ennek ellenére nem ijedtem meg az árnyékomtól.

Viszont érzem a tavasz illatát.

Bocs, de a medve megmondta.

Biztosan állíthatom, hogy biztonsági övem, biztonsággal ölel.

Ez egy biztos biztosíték.

"Az erdélyi származású Bocskor Bíborka énekesnő izgalmas hangjának és színpadi jelenlétének, illetve a gyakorlott zenészeknek köszönhetően a folktól az elektro-popig terjedő spektrumban mozgó Magashegyi Underground már jó ideje sikeres koncertzenekarnak számít, de ez a mostani színháztermi előadás több szempontból is különleges lesz – nemcsak az akusztikus hangszerelés és a pendrive-os akció miatt, hanem azért is, mert ez lesz az első alkalom, hogy az együttes előben eljátssza az Ezer Erdő album összes dalát, kivétel nélkül. Az estnek ráadásul még egy vendége is lesz az AZ zenekar frontleánya, Szalai Anesz személyében."

Nem is nagyon akartam róla lemaradni, ezért még kedden vásároltam két jegyet rá.

Egyet Susannának, egyet meg magamnak.

A zenekar a Szívtakarítás című dalukkal lopta be magát a szívembe. Először tavaly

tavasszal hallhattam és láthattam őket élőben és ekkor pecsételődött meg a sorsunk.

Rögtön megtetszettek a bődületesen jó szöveggel megspékelt számaik.

A Szigeten másodszor is bizonyították, hogy nem lehet nem odafigyelni rájuk.

Mostani produkciójuk egyenes lenyűgöző volt. Teljesen elvarázsoltak minket a

fantasztikus hangzással. Remek hangulatú koncert részesei lehettünk.

Bíborka nem egy mindennapi jelenség.

tán egy unikum, mert kell a blogba valami, ami erre végződik.

Egész lényével mosolyt csal az arcokra, csodás hangja elér a szívünkig.

Egyszerűen imádnivaló.

Rettenetesen jól éreztünk magunkat, köszönet érte.

Mint amennyire van is kedvem, úgy nincs is. 

Legalább írtam is, meg nem is.

Kiismerhetetlen ismerősök hada vesz körül. 

Vélt tartozkódási helyük nem ismert.

Az ismertség hiányában ismeretlennekké válnak.

és belevesznek a feledés homályába