Mától fogva ne keressetek, mert beköltöztem a konyhába.

két nap az étel

Felesleges aggodalomra adtam okot.

Úgy néz ki visszaverem a támadást.

háromszor is

Jajjistenem, nehogy már pár nappal az ünnepek előtt bekrepáljak itten.

Bújkál bennem valami nyavalya. Azonnali vitaminkúrárát írok elő.

Csak az hiányzik nekem, hogy ágynak essek in medias res.

Hogy lesz szőlő beigli, hogy lesz lágy kenyér halászlé?

Ne búsulj, hanem szépen kapd össze magad és

remélhetőleg reggelre cserben hagy

az a bizonyos csalhatatlan

Nahát ez olyan lett

mint a távolban

egy fehér

vitorla!

Nem?

De!

"A Magyarországon immár 23 éve működő Csík Zenekar elsősorban a magyar népzene hiteles tolmácsolója. Az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Bátran mondhatjuk, hogy a népzene és a könnyű műfajok eddig soha nem alkalmazott, igazán érdekes és sikeres ötvözését egy új műfaj megteremtésével hozták létre."

Már másodszor látogattak hozzák és nagyon örültem, hogy most is volt szerencsém átadni magam ennek a különleges hangzású muzsikának. Elfújta minden búmat-bánatomat, ahogy felcsendendültek ezek a gyönyörűséges dallamok. Elrepítettek a zene szárnyán a kuruc és a pásztor világba, a lakodalmas vígasságba, jártunk Kalotaszegen, Csángó földön. Eljátszották a nagy kedvenceim - Quimby, Kispál és a Borz, Kiscsillag - ismert számait. Különösen tetszett és éppen aktuális is volt a Hóban fényben című dal, melynek alapjául Lackfi János költeménye és Gryllus Dániel zenéje szolgált.

Pötyöget a hó már,
maszatol a fény.
Lefele az utcán
csoszogatok én.

Fekete kutyám
belepi a tél,
fekete kutyámnak
a szine fehér.

 
Fekete hajam
belepi a dér,
zizeg a fehérség,
derekamig ér.

 
Aki idebenn ül,
szeme kacagó.
Aki odakinn jár,
foga vacogó.

 
Ha röpül a szán,
visitoz a lány,
ha lobog a kályha,
tömöm a pipám.

 
Csikorog a hó,
csivog a rigó,
de a kalyibában
ropog a dió.

 
Kupacok az ágon,
suba van a fán:
ide-oda hajlik
fa-öregapám.

 
Terel a juhász,
keze hadonász,
kavarog a gyapjú,
puli kotorász.

 
Gomolyog a táj,
puhul a homály,
nyikorog a pásztor,
tekereg a nyáj
 

Ugye milyen kedves és imádnivaló. 

Feledhetetlen este volt, átmelegítette a szívemet, a lelkemet. Köszönöm.

Amúgy nem mellesleg a Csík Zenekar 2010. december 3-án a Művészetek Palotájában nívós elismerésben részesült, Prima Primissima Díjas lett.

Príma volt, gratulálok!

Bánatomban vagy mimben

sodortam egy cigarettát tekercset vagy tekertem egy sodrancsot

benne krémes töltelék, rajta hófehér reszelék, kész a félméter édesség

kiraktam az ablakpárkányra, hogy hálni járjon belé a lélek

és akkor adok belőle majd, ha fagy!

Szerte vagyok meg szana. Széna vagy szalma. Többnyire széjjel.

Nem találom a helyem, a kedvem. Meg ámblokk semmit sem.

Mindenem lefagyott. Az arcomról a mosoly is. 

Hót elegem van. 

Még nem hoztam meg a döntést. Ne siránkozz!

Amit ma megtehettél volna, azt holnap sem muszáj.

Időhúzok, de a kocka gondolat már el van vetve. 

de csak annak a szintjén, szintén, őszintén

A küldetés még teljesítésre vár.

Könyörgöm, akasszuk fel  valaki mondja meg...

hogy hogy nem, egyszer csak kedvem szottyant kötni

nem alaptalanul és nem ismeretséget

mert törné is az Uram a derekamat ketté

a minap valahogy előkerült egy motring fonal

rögvest hozzákerestem a kötőtűket is

legalább húsz éve nem volt a kezemben

nekiláttam egy sapkának, de azonnal nehézségbe ütköztem

Te is mindjárt ilyen bonyolulttal indítasz? - kérdeztem magamtól

Egy sál viszont olyan snassz lenne! - feleltem magamnak

már elsőre gondot okozott a kezdőszemek felszedése

sehogy sem akart jönni az a bizonyos mozdulat

hosszas koncentrálást követően lassan beugrott

aztán azok számával gyűlt meg a bajom

a mintadarabhoz képest egy normál emberi fejre számítva

az enyém három nílusi víziló méretét is meghaladta

miután figyelmen kívül hagytam a fonal meg a tű vastagságát

ezenkívül megküzdöttem a körkötőtű használatával is

a rossebbnek se értettem, ha ebben a sorban végeztem,

akkor mit csinálok a következővel és ez miként válik egy rondóvá

mert csak a két nyárs volt útban, de nem egyszerűen

próbálkozásomat figyelemmel kísérte a család apraja-nagyja

a fiam meg is jegyezte nem látja, hogy ebből alakulna sapka

                      na basszus ez még rímel is

aztán kezdtem belemelegedni és minden titokra fény derült

még szerencsére az egy sima, egy fordítottra emlékeztem

innentől kezdve már csak egy ugrás a Sugár csavart, rizs,

kehely, levél, darázs , rombusz vagy  Tündérbogyó minta

tökéletes volt az idill

alólam már csak hintaszék hiányzott, orromról a szemüveg,

ölemből a macska, mellőlem a gombolyag és tisztára,

mint Salgovácné túrós buktát sütögetek kötögetek.

Kavargó hópelyhek táncot lejtenek. Pompás!

Rohadt Holle anyó megint rázza a tetves párnáit.

Csodálkozzál csak, mint Alice abban a bizonyosban.

közben kiült az arcomra is és lógatja a lábát

Micsoda pirospozsgás lettem tőle.

Nem csoda.

Van valami, kincs ami nincs.

akkor nem rúghatom ki páros lábbal

Akkor mondd ki kerek-perec!

magamnak sem akarom bevallani

Döntésképtelen vagyok.

mert ha azt hiszed, hogy az csak úgy jön magától

de még ha jön is, akkor meg minden ellenem esküdik

mert pont akkor, pont ott nem tudom a klavit ütni

de még ha tudnám se lehet, akkor meg minek

mert még ha akarnám, akkor estére a gép is aluszik 

sőt álmában csönget egy picit

mert tovább is van, mondjam még?

mondjad

Én úgy elálmosodtam, hogy leragad a szemem. 

Nem akar lefeküdni velem?

Érdektelen vagyok, mint Kardos doktor számára a Commodore Schumann boríték.

Mindenhol ott kísértenek a karácsonyi dalocskák.

dzsinglbel dzsinglbel

lépten-nyomon, jártamban-keltemben, széltében-hosszában

csetlő-botlő

"Ezen héten már nálunk is ilyen a dalok szóljanak!" - hangzott az utasítás.

Leporoltam valamennyit, éppen kiteszik a nyolc kilenc órás munkaidőt.

Tegnap még tetszettek.

Ma elviseltem őket.

"Miért nem szól a zene?" - szólt a mai rajtaütésszerű főnöki támadás.

Hallgatnád csak Te egész nap!

"Éppen most járt le!" - védekeztem a csendbe hasítva.

Holnap már nem fogom annyira szeretni.

Két nap múlva neheztelek.

Hány munkanap múlva is lesz szenteste?

nekem minimum még piszkos tizenkettő

Addigra tuti megutálom az összeset.

Ma egyszer csak váratlanul megjelent.

Mindig történik vele valami érdekes.

Éppen elnéztem, hogy mi a fenét eszek rajta.

Azonkívül, hogy szép magas.

zsák, zsák teli zsák, piros alma, aranyág

A szereplő kitalált személy.

de nem a Mikulás

Nehogy már nekem kelljen más gyerekét rendre, fegyelemre oktatnom,

méghozzá egyszerre hármat is, mert a szülők le sem szarják,

hogy lassan csatatérré változtatják az üzletet, ha hagyom...

sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek

"Mosolygott rám. Tetőtől talpig, egy méter kilencvenkét centi színmosoly.

Hogyan tud egy ember a karjaival, a lábaival, a hosszú, imbolygó

felsőtestével egyszerre mosolyogni?"

Muszáj volt kölcsönvennem Rácz Zsuzsa könyvéből ezt a két mondatot.

Persze én is megfogalmazhattam volna valahogy, de minek küszködni vele,

ha már egyszer helyettem ilyen jól kitalálta. Én meg rá.

Pláne, miután még apropója is van. Nem csak úgy légből kapott ám.

Egy mosoly is csodákra képes. Egész napra feltöltődtem.

és mindenre van magyarázat csak ki kell várni

"mert aki kell, az kell, nem azért mert amilyen,

hanem annak ellenére, hogy bármilyen"

Na...csak citálgatok itten, cita cita péntek

de ezt meg már nem mondom meg honnan.

Írtam vagy nem írtam, hogy megírom.

nem csinálok szájból segget

Látod számíthatsz rám.

Közhírré tétetik!

dobpergés

Olvasgassatok csak nyugodtan visszafelé is,

figyelmet érdemel a nascendum  és a mercatum

Jó szívvel ajánlom!

Ennyi voltam mára és ne telhetetlenkedjél, hanem örüljél,

hogy végre sikerült idebiggyesztenem már végre valahára

nem ide, hanem oda

valamit és ma amúgy sem történt semmi érdekes!

Tudod, mindenképpen megírtam volna.

Már mindenki karácsonyi lázban ég.

Nekem még csak hőemelkedésem sincs. 

Reggelre fehérbe öltözött a táj. Csodás nyugodtság. Mozdulatlanság.

Már hó takará el a bérci kocsi tetőt. Lapát fogás. Hóhányás.

Megbénult a közlekedés. Járhatatlan utak. Árokba borult autók.

Ezrek maradtak áram nélkül. Több száz munkagép dolgozik.

Micsoda közhelyek.

Közhelyesen röhejes vagyok. Kínszenvedek.

Megfogalmazhatatlanul.

Ma keresztülhúzták a számításaimat.

Nem tudtam rágabalyodni a világhálóra.

Így sosem fogom behozni a múlt heti lemaradásomat.

Pedig akartam. 

Most meg már annyira fáradt vagyok.

képtelenség belekezdeni

Füstbe ment.

Azért, mert egész nap szakad az eső,

történhetnek egészen váratlan dolgok,

mert a türelem rózsát tornaterem

de legalább meghozta annak a gyümölcsét,

ami majdnem két méter magasból pottyant elém.

Van zsákodban minden jó...

Hol van még a Télapó!

Bár neki is piros kabátja volt.

Ígerem nagyon fogok igyekezni, hogy ezen túljussak.

Tegnapi online hír:

"Igényes népművészeti és iparművészeti alkotásokkal, vásárral, forralt borral, tradicionális magyar ételekkel, zenés programokkal és játszóházzal várja a vendégeit idén is a ma nyitó, 12. Budapesti Karácsonyi Vásár a fővárosi Vörösmarty téren. Az eseménysorozatot az első évben hagyományteremtő szándékkal hívták életre, azóta pedig egyre több nemzetközi elismerésben részesült a Vörösmarty téri karácsonyi forgatag: 2006-ban a Travel&Leisure utazási magazin a tíz legjobb karácsonyi rendezvény közé sorolta, Kanada legnagyobb művészeti fesztiváljának igazgatója pedig szintén a budapestit ítélte legszínvonalasabbnak. 2008-ban a Sunday Times is ezt választotta Európa legjobb adventi vásárának."

Eredetileg nem egészen ide indultunk, de ha már ide jöttünk, akkor itt álltunk meg.

Valójában - nem fogod elhinni - Mini koncertre készültünk a Bem rakpartra,

de aztán úgy belefeledkeztünk a forgatagba és egymásba, hogy a továbbiakban

már az eszünkbe sem jutott. Ezt olvasná csak Török Ádám - mint ahogy nem,

de ne is hívjuk rá fel a figyelmét -, gondolom biztos megjegyezné:

Az ígéret szép szó, ha megtartják.  Akkor majd nem teszek ilyen könnyelműeket.

Ha ott leszünk, ott leszünk. Ha nem, nem!

Na, ne essünk szét!

Szóval és tettel sorra fedeztük fel a gyönyörű ünnepi köntösbe öltöztetett téren a 

szebbnél szebb vásári portékákat árusító pavilonokat, megcsodáltuk a különféle

remek alkotásokat, belehallgattunk a színpadon muzsikáló zenekar dalaiba,

miközben a kezünkben szorongattunk a kihagyhatatlan fűszeres krampampulit.

Természetesen nem térhettünk haza a töki vályogkemencében sült kenyérlángos,

a pompos elfogyasztása  nélkül, melyhez újabb szívet és lelket melengető ital dukált.

A jóízű falatozás közben, jóízű beszélgetés zajlott.

Persze kizárólag ki-ki csak akkor szólalt meg, ha már lenyelte az épp aktuális

falatot, mert ugye teli szájjal nem nagyon illik.

Kart karba öltve jöttünk-mentünk, órákig nézelődtünk és ki nem fogytunk

a mondandónkból. Szokás szerint nagyon jól éreztük magunkat.

Egy remek és emlékezetes estét töltöttünk együtt.

Ma különösen nagy nap van. Egy nem is akármilyen születésnap.

Akárhány évvel ezelőtt, annak évnek bizonyos napján de nem is, hanem annak a napnak az előző estélyén, mindenórás kismamaként éppen nyugovóra tértem, mikor egyszer csak iszonyatos fájdalomra riadtam, de leginkább úgy éreztem sürgös dolgom van ott, ahová a király is gyalog jár.

Hosszasan időztem ott eredménytelenül és a legkevésbé jutott az eszembe az, hogy itt az idő most vagy soha, még szerencse, hogy az összes létező szakkönyv áttanulmányozására kilenc hónapot szántam, de arra nem gondoltam, hogy a megszerzett tudás előcsalogatása ebben az állapotban már ekkora nehézségbe ütközik.

Aztán hirtelen hasított belém a felismerés, hogy ennek a fele sem tréfa és a rendszeresen jövő fájások nagyon sürgették a kórházba indulást. Még azért hosszasan tanakodtam a szekrény előtt, hogy mit vegyek fel. Az Uram már a haját tépte az idegességtől, de végül felrángattam magamra az egyetlen ruhadarabot, ami még rám jött.

Arra ocsúdtam, hogy úgy száguldottunk, mintha a Hungaroringen az időmérő edzésen lettünk volna. Csoda volt, hogy nem szültem meg útközben. Negyed óra alatt értünk Solymárról a Kútvölgyibe.

Majd fellifteztünk a szülészetre, ahol az ügyeletes doktornő megállapította, hogy a tágulás két ujjnyi és hogy ebből reggelnél előbb nem lesz baba.

Ó, Apuka menjen csak nyugodtan haza!

Nem mintha nagyon maradni akart volna. Akkoriban még nem nagyon volt divat az apás szülés és én se erőltettem. Magamra maradtam. Utána betessékeltek a tíz lépésre lévő szülőszobába. A kínok kínja volt míg odavánszorogtam. Ott a szülésznő ismételt vizsgálatnak vetett, mikor is egyszer csak felkiáltott:

-Négyujjni, szülünk! 

Rémülten ocsúdtam a kábulatból és az előttem álló feladatra próbáltam koncentrálni. Ijedtemben csak annyit kérdeztem, hogy a Doktor úr mikor jön? Felvilágosítottak, hogy Ő már nemigen fog Mátyásföldről ideérni. Nem nagyon elmélkedhettem a dolgon, de sajnáltam, hogy aki szinte végigasszisztálta velem a kilenc hónapot nem lesz jelen.

Pillanatok alatt felgyorsultak az események és a harmadik nekifutásra világra hoztam a gyermekemet, aki hangos sírással hozta a tudomásomra, hogy megérkezett. Kábultan feküdtem az ágyon miközben a fejem felett -mintha ott se lettem volna- tárgyalták a születés körülményeit:

-Apgar tízes, háromezerkétszázötven gramm, ötvenhárom centiméter!

-Minden rendben Anyuka, egészséges! 

Na, de micsoda?

-Elnézést kérek, lenne szíves megmondani, hogy mégis milyen? Kisfiú, netán kislány?

-Ja, hogy nem tetszik tudni? Kisfiú.

-Nem, nem tudtam, mert az összes ultrahang vizsgálatnál mindig szégyenlősen hátat fordított.

Aztán végre megmutatták a várvavárt kisembert, aki roppant aprócska volt, igen ráncos és igen vörös, de azért nagyon tetszett. Rögtön beleszerettem.

A szerelem azóta is tart és az eltelt évek alatt ez nem is nagyon változott.

Csak annyi történt, hogy közben az én cseppnyi fiam nagykorúvá cseperedett.

Hát nem csodás?

Boldog születésnapot, Kicsim!

Alkotói válságba kerültem.